2020.06.22.

Kompromisszumok nélkül – Megérkezett a zenehallgatás új generációja

Földünkön közel 8 milliárd ember él, több mint 7 ezer nyelven kommunikálunk egymással, viszont csak nagyon kevés közös kapoccsal rendelkezünk. A zene egyike azoknak az ősi „erőknek”, amik átívelnek országhatárokon, vallásokon, etnikumokon, nyelveken, és láthatatlan kötelékként összeláncolnak bennünket embertársainkkal. A dallamok évezredek óta velünk élnek és fejlődnek, a hordozó, valamint lejátszó eszközök megjelenése óta pedig folyamatosan azzal kísérletezünk, hogyan tökéletesíthetnénk a zenének – ennek az egyedülálló közös nyelvnek – az átadását.

A 19. század végén a gramofon egy olyan kulturális forradalmat indított útjára, aminek a hatását még napjainkban is érzékelhetjük. Széles tömegek számára tette elérhetővé a nagyüzemi módon előállított zeneanyagokat, ezt követően pedig – kis túlzással – szinte minden háztartásnak kötelező kellékévé váltak a lejátszó eszközök. Ennek köszönhető, hogy

  • az 50-es években megjelentek a hordozható tranzisztoros rádiók,
  • a 80-as évekhez közeledve megkezdték világhódító útjukat a BoomBox-ok,
  • nem sokkal később a Sony megalkotta a Walkman-t,
  • majd megjelentek a Discman-ek,
  • az ezredforduló után az mp3 lejátszók és az iPod-ok vették át a hatalmat,
  • 2020-ra pedig eljutottunk odáig, hogy lassan nem létezik olyan technikai eszköz, ami ne lenne alkalmas kedvenc dallamaink lejátszására.

Milyen minőségben szól a zene?

Már réges-rég nem az a kérdés, hogy van-e lehetőségünk a zenék lejátszására – napjainkra ez szinte a világ bármely pontján magától értetődővé vált –, sokkal fontosabb, hogy a dallamok iránti vágyunkat milyen színvonalon tudjuk kielégíteni.

A minőség utáni igény természetesen már a zenelejátszók megszületésekor jelen volt, viszont a technikai korlátok miatt egészen napjainkig kellett arra várni, hogy az álom teljes mértékben valósággá váljon, és otthon vagy akár az utcán sétálva is kompromisszumok nélkül adhassuk át magunkat a hangversenytermeket megszégyenítő élménynek.

A zenehallgatás új generációja

Peter Bang és Svend Olufsen már a 20. század elején célul tűzte ki, hogy minden hang a lehető legjobb minőségben, és prémium közvetítő egységeken keresztül jusson el a fogyasztókhoz. Közel egy évszázad alatt a dán mérnökpáros nevével fémjelzett vállalat (Bang & Olufsen) számos fejlesztési- és dizájndíjjal lett gazdagabb, napjainkban pedig a B&O készülékeket egytől-egyig a prémium zenehallgatás szinonimájaként emlegetjük.

Hogy pontosan milyen termékekről van szó? Összegyűjtöttük a Bang & Olufsen család legújabb tagjait:

BEOPLAY E8

A BeoPlay E8 vezeték nélküli, true wireless fülhallgatót olyan embereknek tervezték, akik kényelemre, stabil hangátvitelre, betonbiztos kapcsolatra és hosszú akkumulátor élettartamra vágynak. A bőrborításos töltőtokkal elektromos hálózat nélkül is feltölthetjük az akkumulátorokat, és akár több napon keresztül készenlétben tarthatjuk a fülhallgatókat.

Kompakt mérete és továbbfejlesztett külseje révén a kisebb méretű fülekbe is tökéletesen illeszkedik, így mindenki számára elérhetővé teszi a vezeték nélküli viseletet, és a jól ismert Bang & Olufsen Signature hangzást.

BEOPLAY H9

A B&O mérnökei által finomra hangolt H9 minden eddiginél erősebb és gazdagabb élményt nyújt. Az aktív zajkioltással teljesen elmerülhetünk a zenében – vagy relaxálhatunk a csendben, ha éppen ahhoz van kedvünk –, a Transparency mód aktiválásával pedig akár a környezetünket is felhangosíthatjuk, így jobban odafigyelhetünk arra, mi történik körülöttünk.

Amennyiben fel szeretnénk venni egy hívást, másik számra váltanánk vagy felhangosítanánk a zenét, csupán egyetlen érintésre van szükségünk. A fülpárna segítségével bármelyik funkciót irányíthatjuk.

BEOPLAY A1

Bárhová is készülünk, ezt az ultra-hordozható Bluetooth hangszórót mindig érdemes magunkkal vinni. A kompakt méret és a pehelykönnyű súly megtévesztő lehet, a BeoPlay A1 azonban sokkal többre képes, mint azt első ránézésre gondolnánk – a teljesítményén és a durabilitásán egyszerűen nem lehet fogást találni.

A 360 fokos hangzást kínáló szerkezet 24 órás akkumulátor-idejével még akkor is kristálytisztán és tekintélyt parancsolóan szól, amikor a konkurencia termékei már réges-rég elhallgattak.

BEOSOUND BALANCE

A Beosound Balance a skandináv minimalizmus és praktikum házasságának a gyümölcse. A lenyűgöző formaterv összesen 7 erőteljes hangszórót rejt magában – a házban két darab 5,25 hüvelykes mélysugárzó; két darab öt, illetve három hüvelykes full range meghajtó; valamint egy háromnegyed hüvelykes csipogó kapott helyet.

A hangélményt bármikor és könnyedén aktuális hangulatunkhoz igazíthatjuk, a beállításokat pedig a B&O App használatával, az érintésérzékeny felület megérintésével vagy akár élőszavas utasításokkal is módosíthatjuk.

Hallani, látni és érezni kell!

Az emberek többsége egyszerűen azért vesz meg egy zenelejátszó eszközt, mert „jól szól”. Aki Bang & Olufsen terméket vásárol, ennél sokkal többet – libabőrt előidéző hangzást, prémium anyaghasználatot és egy szemet gyönyörködtető ékkövet – kap a pénzéért.

Amennyiben szeretné a saját füleivel is megtapasztalni, hogy mit jelent pontosan a Bang & Olufsen Signature hangzás, és kíváncsi rá, milyen érzés kézbe venni a minden porcikájukban a skandináv precizitást és életérzést tükröző készülékeket, keresse fel a Bang & Olufsen termékek hivatalos magyarországi forgalmazóját: KATTINTSON IDE!