2020.07.06.

Sick building syndrome – Amikor a lakásunk ellenünk fordul

Mindannyian tapasztalunk néha olyan tüneteket, amiknek a jelentkezésére nem találunk magyarázatot. Mivel ezek a panaszok általában maguktól elmúlnak, így gyógyszerek bekapkodása vagy az orvos felkeresése nélkül túllendülünk rajtuk. Pedig, ha tisztában lennénk vele, mi lehet a kiváltó ok, tehetnénk is a megelőzés érdekében.

Bármennyire furcsa, a munkahelyünk vagy akár a saját lakásunk is „ellenünk fordulhat”. Amikor ugyanis egy épületben fellelhető szennyező anyagok közül egyik mennyisége sem közelíti meg az előírt egészségügyi határértékeket, viszont hatásuk összeadódva kellemetlen tüneteket idéz elő, SBS-ről, vagyis sick building syndrome-ról (magyarul beteg épület szindrómáról) beszélhetünk.

A tünetegyüttest 1986-ban a WHO is elismerte, ennek ellenére még napjainkban is csak kevesen hallottak róla. Fontos hangsúlyozni, hogy nem egy konkrét betegségről van szó, hanem olyan szimptómák összességéről, amik egy adott közegben és feltételekkel bárkinél jelentkezhetnek.

A sick building syndrome otthon is kialakulhat

A panaszokat elsősorban olyan épületekben lehet tapasztalni, ahol nincs kellő hangsúly fektetve a megfelelő szellőzésre és megvilágításra. Zsúfolt irodaházakban például – ahol a számítógépek, nyomtatók és fénymásolók által termelt elektroszmog mellett sok ember egymáshoz közel látja el a mindennapi teendőit – fokozott eséllyel alakulhat ki a tünetegyüttes.

Sick building syndrome - Amikor a lakásunk ellenünk fordul - Technoliving

Az SBS-re jellemző panaszok azonban nem csak irodákban, hanem a saját lakásunkban is jelentkezhetnek. Különösen igaz ez újonnan épített, tökéletesen szigetelt házak esetén, ahol a beltér levegőjében előforduló káros anyagok sokkal magasabb koncentrációban lehetnek jelen. A festékekből, ragasztókból, lakkokból, szőnyeg- és folttisztítókból, aeroszolokból vagy egyéb háztartási eszközökből kipárolgó részecskék, valamint a penész és a rosszul karbantartott szellőzőrendszerekben megtelepedő baktériumok az egész család életére veszélyt jelenthetnek.

A laminált padlókból például – a farostlemezből és furnérból készült bútorokhoz hasonlóan – formaldehid, a PVC-padlókból ftalátok, a padlószőnyegekből poratkák és penészgombák kerülhetnek a szervezetünkbe, a festékek, lakkok, pácok és ragasztók pedig nagy mennyiségben tartalmazhatnak VOC-ket (Volatile Organic Compounds-okat, vagyis illékony szerves vegyületeket).

Figyelmeztető tünetek

Az alábbi panaszok olyan súlyossá válhatnak, hogy akár a betegszabadság igénylése is indokolttá válhat:

  • gyakran jelentkező fejfájás
  • alvászavarok
  • émelygés, hányinger
  • légszomj
  • krónikus megfázáshoz hasonló tünetek
  • könnyező vagy égő szemek
  • bőrviszketés, kiütések
  • köhögés, torokszárazság
  • hirtelen fellépő hangulatváltozás
Sick building syndrome - Amikor a lakásunk ellenünk fordul - Technoliving

Van lehetőség a megelőzésre

A jó hír, hogy nem kell ölbe tett kézzel tűrnünk, ahogy eluralkodnak rajtunk a zárt térben tapasztalható panaszok. A szellőzőrendszerek karbantartásával, a káros részecskéket tartalmazó és árasztó építőanyagok mellőzésével, a penészfoltok eltüntetésével, a mesterséges fények elkerülésével, szobanövények beszerzésével és rendszeres szellőztetéssel drasztikusan csökkenthetjük a beteg épület szindróma kialakulásának az esélyét. Biztosra viszont csak akkor mehetünk, ha a levegő minőségét teljes mértékben kontroll alatt tudjuk tartani.

Légtisztításban világelső

Légtisztító berendezés vásárlása esetén alaposan végig kell gondolnunk, hogy mire van szükségünk. Amire árcédulától függetlenül érdemes odafigyelnünk, hogy a szűrővel felszerelt készülék a legszigorúbb európai EN-1822 szabvány szerint is hitelesített legyen!

Az IQAir berendezések egyedileg összeállított és hitelesített szűrőrendszere például a különböző porok, spórák, cigarettafüst, kutya- és macskaszőr, pollenek, baktériumok, vírusok, szmog, olajfüst és a kőolajtermékek égése során keletkezett korom mellett eltávolítják a levegőből a festékek, ragasztók, lakkok, szőnyeg- és folttisztítók, aeroszolok vagy egyéb háztartási eszközök alkalmazása során kipárolgó káros részecskéket és ultrafinom molekulákat.

Ezek a speciális – kórházakban is alkalmazott – légtisztító berendezések képesek garantálni, hogy akár egy újépítésű lakásban, akár egy zsúfolt irodahelyiségben elkerülhetővé váljanak a beteg épület szindróma kialakulásáért felelős triggerek.

Az Inter-Basic Resources Inc. akkreditált vizsgálati laboratórium szobai légtisztító berendezések hatékonyságát vizsgálva megállapította, hogy kizárólag az IQAir HealthPro légtisztítók képesek gyakorlatilag az összes beltérben fellelhető szennyezőanyag-részecske több mint 99%-át kiszűrni.

Ha biztonságban akarja tudni a családját, tiszta levegőt szeretne biztosítani munkavállalói számára, vagy végleg elbúcsúzna a sick building syndrome okozta kellemetlen panaszoktól, tegye próbára a többszörösen díjnyertes, orvosilag elismert készüléket a saját környezetében! További információkért KATTINTSON IDE!